A lovaglópóz olyan, mint az aerobic – prostituáltak blogjai

március 18, 2008, zirzabella »

Orális szex óvszerrel, fenékpaskolás pénzért és a lány véleménye miatt aggódó kliens – a prostituáltak angolul dolgozó lánynak hívják magukat, és többen írnak blogot, mint azt bárki gondolná.

A múlt héten kirobbant cirkusz miatt – New York kormányzóját rajtakapták egy prostituálttal, emiatt a politikus lemondott – most a luxusprostituáltak kerültek reflektorfénybe, de a Susannah Breslin blogjain olvasható levelek, vagy a Deepthroated című blog bejegyzései ennél sokkal többről szólnak. Breslin egyik blogja a dolgozó lányok, a másik a john-ként (így, kis betűvel) emlegetett kliensek beszámolóit tartalmazza.

A Breslin blogjába író, névtelen dolgozó lányok egyike sztriptíztáncosnőként kezdte, majd internetes hirdetéssel folytatta.

nude_femme_girl_869988_l.jpg “Nem akarok nyeglének tűnni, amikor a szexről beszélek. Nem volt benne semmi különleges, kivéve, hogy az első alkalom volt a rövid életemben, amikor tényleg, a szó szoros értelmében prostituáltam magam. Végig ingadoztam aközött, hogy nagyon dramatikusan fogjam fel a helyzetet, vagy fásultan arra gondoljak: a világon mindenki kurválkodik a pénzért valamilyen módon – ezért az is rendben van, amit én csinálok.

A helyzet egyszerre volt ijesztő, de izgalmas és lázadás-ízű is. Visszagondolva, a véleményem a prostitúcióról az, hogy ha letisztáztad a fejedben, hogy miért csinálod és mit kapsz ezért, akkor rendben van, viszont kockáztatod a biztonságodat és az egészségedet. Kérhet valaki annyira magas árat, hogy ezt kompenzálja?

A szexben nem volt semmi említésre méltó. Végig ment némára állítva a CNN. Lesokkoltam, amikor megkérdezte, csinálhatnánk-e óvszer nélkül. A legnagyobb gondom az volt, hogy nem volt tapasztalatom, és hogy ez feltűnő lehet (addig csak egy párszor szexeltem életemben). Később kiderült, hogy a legtöbb pasi nem veszi észre.

semansco_erotic_sexy_8976_l.jpg Muszáj megjátszani a nagy orgazmust, de ez könnyű – nem kell prostituáltnak lenned ahhoz, hogy ez sikerüljön. A másik gondom az volt, hogyan töltsek ki két órát szexsszel. Nem volt olyan nehéz. A legtöbb emberrel könnyű beszélgetni, és ha egyszer vége a szexnek, csak a beszélgetés és hátmasszázs marad hátra.

Az első élményem nem volt rossz. Az egész idő alatt jelen levő erős veszélyérzettől eltekintve, jól ment. Megkaptam a pénzemet és a pasi meglehetősen kedves volt. Úgyhogy újra megtettem.

Egy másik levélíró huszonhat éves, New Yorkban él, és internetről szed össze férfiakat, akik azért fizetnek, hogy elfenekelhessék.

“Gondolkoztam, hogyan húzzak elő a fenekemből három vagy hatezer dollárt, attól függően, milyen rosszul mennek a vizsgáim, és a haverom azt mondta: Mary barátnőmnek van egy pasija, aki egy halom pénzt fizet neki azért, hogy elfenekelhesse. Szex nincs. Kitaláltam, hogy ha Mary talált egy ilyen csávót, találhatnék én is egy hasonlót. És mivel jól tűröm a fájdalmat, és messziről érdeklődöm a fenekelés után, rábólintottam.

semansco_girl_glamour_8926_l.jpg Nem is kellett hirdetnem, az erotikus szolgáltatások kategóriában elég pasi volt, aki ezt kereste és pénzt ajánlott fel. Egy manhattani bankárral találkoztam, fél órában egyeztünk meg, de idegesnek tűnt és 25 perc után elküldött. Azt hiszem, hirtelen bűnösnek érezte magát amiatt, amit tett, de az is lehet, hogy ezt csak én találom ki, a tisztes családapákról élő sztereotípiák miatt.

Mégis furcsa, és nem tudom, hogy ez megtörténik-e más szexmunkásokkal is…De amikor újra megkeresett, azon aggódott, hogy Ő hogy teljesített. Akarta tudni, hogy túl nagyokat ütött-e, milyen érzés volt nekem, mit szeretek, mit csinálhatna jobban. Arra gondoltam: Tényleg? 360 dollárt fizetsz nekem és TE akarsz meggyőződni arról, hogy boldog vagyok-e?”

College callgirl blogja egyébről is szól, mint a szó szoros értelmében vett munkáról: gyerekkori szexuális élményei vagy a kedvenc videoklipje is téma, de van olyan is, hogy gyorstalpaló orális szex-tanfolyamot tart.

“Hogyha munkaként szexelsz, minden aktusba egy őrült nimfomániás energiáját kell belevinned. Kissé olyan, mint pornósztárnak lenni, plusz a szellemi erőfeszítés, amikor próbálod kitalálni, mit vár tőled a kliens – még abban az esetben is, ha túl szégyellős ahhoz, hogy megmondja. Olyan pozíciókat kell produkálnod, amit eddig csak a jógakurzuson próbáltál, közben olyan vágyat és izgalmat kell megjátszanod, ami nem létezik. Röviden, kimerítő.

tpmg_toronto_jennifer_80042_l1.jpgKarrierem elején találkoztam egy Jack nevű pasival, aki egy szálloda tulajdonosa volt (vagy legalábbis azt állította). Jack volt az egyetlen kliensem, aki magától felhúzta az óvszert orális szexhez. De ez volt az egyetlen úriemberhez illő vonása, amúgy az egész “szopd le a farkamat, kurva” és “nézd, ahogy szopod a farkamat, ribanc” jellegű beköpésekből állt. Mire odajutott, hogy betegye, már annyiféleképpen elmondtam neki, mennyire szeretem a farkát, hogy azt kívántam, bár értenék egy másik nyelven is.

Arra kért, lovaglóülésben csináljuk. Nem értem, mitől kellene a lovaglópóz jobb legyen a csajoknak, számomra csak az aerobic lazább formája. Olyan sokáig tartott, hogy minden cselemet kipróbáltam: előrehajoltam, hogy a melleim az arcába lógjanak, felültem és ugráltam a farkán, majd megfordultam, hogy bámulhassa a fenekemet.

Ebben az időszakban naponta két-három órát tornásztam, és ezzel a fajta tornával is meg voltam szokva, ez mégis annyira hosszú ideig tartott, hogy csorgott rólam az izzadtság és kezdtem kijönni a ritmusból. Ahányszor lelassítottam, Jack a fenekemre csapott és azt kiabálta: “gyere, basszál”. Összeszorítottam a fogamat és dolgoztam tovább, közben azt gondoltam: “azt csinálom, seggfej”. Szexre jelentkeztem be, de pörgés-órán kötöttem ki.”

A Deepthroated című blogon számos prostituált naplójának linkje megtalálható – míg egyesek inkább a szolgáltatást reklámozzák, van olyan is, aki a dolgozó lányok jogainak védelmével törődik. Az összkép azonban az, hogy a dolgozó lányok célja: elfogadtatni, hogy a szex ugyanolyan munka lehet, mint például a telefonos ügynökösködés.

Folytatás következik: a kliensek beszámolói a Levelek johnoktól című blogról

 

2 megjegyzés

  1. A fordításhoz egy megj.: nem “pörgés-óra”, hanem spinning(=az aerobic egyik fajtája)-óra

  2. Amíg van rá kereslet - leeresztett vagy fura irányultságú pasasok, nőcik -, addig az van, hogy ezt is lehet munkakörileg csinálni, ugyanúgy, mint a példában említett telemarketinget vagy tudomisén, telefonos lelki segélyszolgálatot. Azzal a különbséggel, hogy mindig lesz benne egy adag disszonancia, mert ez egy nagyon elemi, személyes dolog, a prostitúció pedig éppen fügetleníti a személyektől a szexet. Viszont, mint minden melót, ezt is lehet jól, illetve rosszul csinálni. Ami baj, hogy a legtöbb társadalomban nem lehet kiszállni belőle, mert titkolózni kell, rajtaragad az emberen, bizalmatlanságot szül, illetve hozzád vághatják bármilyen vitában.

Szólj hozzá!

Használhatod a következő XHMTL tag-eket: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>


Biztonsági kód

biborka.jpg Bocskor Bíborka énekesnő



0
Bármelly suttyó kölök tud
Lapos tsókot le-kenni,
Bármelly reves karó tud
Érzéstelen döfölni;
Könyvekbűl meg nem érted,
Mint kell nyakon lehellni,
Nyelv-tsútssal fülbe mászni,
Czimpák tsókolgatását,
Bimbók birizgatását,
Hajlások songatását,
S ha már a kis fazék forr
Véletlen bé-hatolni
Tsiklándva és tsavarva,
Hogy az el-bízott libuczka
Levegő után sepegjen,
Ismerve Herosára.

Weöres Sándor




0
    • Nagy marha vala,/ ki ezt elkövette vala,/Írókáját mártotta szarba!/ Nincsen rímhez fantázia! (...)

      gőre ábor

    • Első óvszervásárlásom középsulis gólyaként történt egy rangidős személy megbízásából (fikáztatás címén). Egész pirulva mentem be akkor még a sarki szupermarketbe.... (...)

      Szusz

    • Valasz Lilitnek!:) Tudod Lilit, itelkezni a legkonnyebb….d e az elet az mas…..akkor minden eloben megy, nincs visszajatszas… .hanem mindent akkor kell eldontened! szoval... (...)

      Alex




  • 0
    Egologó - Az erdélyi blogring

    Női tekintet Férfi tekintet Meleg tekintet Transindex Art Fotó Film Zene Fogyasztói kultúra Irodalom Napló-esszé Gender Más