A napokban kezembe akadt egy kötet: úgynevezett B. Zsolt Barbara írta, és 2000-ben adták ki Nagyváradon, mégpedig úgy, hogy “nem támogatta egyetlen magyar intézmény, sem bank, sem minisztérium”, a borító tanúsága szerint. A címe már árulkodó: Háttal az arcodnak a térded felé dűlni, de belelapozva csodálkozik csak nagyot az olvasó. Ez bizony egy erotikus szonettkoszorú, mesterszonettel, ahogy kell. Előszó helyett levélváltást tartalmaz a könyv kiadásáról, valamint egy pozitív és két eléggé szkeptikus utószót is. Már ebben felmerül, hogy talán nem is nő írta, s ezzel én is kvázi egyet tudok érteni.

A könyvet explicit rajzok díszítik, és az a szomorú helyzet, hogy a rajzokat messze jobbnak tartom a verseknél. Nem tudom, hogy juthatott eszébe a faszt következetesen Kis-Magadnak nevezni (Austin Powers gonosz dokijának a “mini me”-je inspirálhatta?). No de nem akarom túlságosan elemezni a szonetteket, igazából nem is vagyok biztos benne, hogy ezt valaki komolyan bírta gondolni, inkább közlök néhány részletet. Itt van például az indító vers második szakasza:

I.

Két szemem száz öröm előre látója,
s feszesen megcéloz két mellem bimbója:
csiklandozd először őket ujjaiddal!
Mind a tizeneggyel! Lásd, pajzán e kis dal…

Később előkerül az a bizonyos tizenegyedik ujj is, különféle becenevekkel:

VII.

Pihenés alig kell… csak új parázs-szítás.
Most te következel: Kis-Magad szólítás!
Tenyereim között van az óriás nudli,
hagyd megszorítani, hengergetni, húzni…

Azt is megtudjuk, hölgyünk még egy menetre vágyik:

IX.

Simítom heréid, hormonjuk volt hasznom.
Tenyerem rajtuk, hogy új forrást fakasszon.
Pelyhüdt kis vitézek, pihenés fér rájuk.
Újabb lendületük okosan kivárjuk.

A X. szonettben már tesz is a folytatásról, nem eredménytelenül:

Türelmem gyümölcse szép lassan beérik,
Kis-Magad majdhogynem könyökömet éri!
Bombagyár a kezem, s bombám nem atom!

és az egyik kedvenc, a címadó sort tartalmazó vers - ebből egyszerre két szakaszt kell idézni:

XI.

Magam felnyársalva szeretek rád ülni,
háttal az arcodnak térded felé dűlni.
Köldökömig bent vagy - persze ez jelképes,
anatómia, hogy a hüvelyem véges.

Mozdulatlan maradj, és most fel-le csúszok.
Ilyen torna után eltűnnek a csúzok!
Érzed redőimet? Érzed szorításom?
Kertész-szerszámoddal most önkertem ásom.