A japán szerzőnők meleg fiúkat rajzolnak a hölgyeknek, az európai erotikus képregényrajzoló pedig szigorúan férfi, és legtöbbször a szado-mazochizmusra bukik. A heteroszexuális férfi erotikus ábrázolása viszont hiányzik a képregényekből.

Elsőre bárkinek a japánok jutnának eszébe. Azonban a távol-keleti műfaj sokkal inkább a pornó, mint az erotika irányába hajlik, különös tekintettel a végletekre, és a társadalom által perverzként megbélyegzett elhajlásokra. A kevésbé vulgáris stílus a homoszexuális férfiakról szóló képregények jellemzője.

Míg a nőket a japán pornóban megkötözik, megerőszakolják, különböző szörnyekkel hozzák össze, a nőies arcú és testalkatú fiúk között burjánzik a romantika. A melegekről szóló képregényeket gyakran nők írják és rajzolják, nőknek: úgy tűnik, a gyengébb nem japán képviselői a homoszexuális szerelmet “igazibbnak” tartják. Talán azért, mert átérezhetik a történetet, anélkül, hogy azonosulnának a szereplőkkel.

Az erotikus képregény nagymesterei Európából származnak: többségük olasz vagy francia férfi, és gyönyörű hősnőik gyakran a szado-mazochizmus felé hajlanak.

A műfaj egyik legismertebb képviselője, az öt éve elhunyt Guido Crepax, akinek depressziós tekintetű hősnője, Valentina igencsak gyakran látható egy ágy vagy asztal mellett térdelve, arra várva, hogy jól megbüntessék.

Valentináról, a milánói fotósról összesen hét könyvnyi képregény készült – a sci-fi és fantasy szálakat is tartalmazó történet során gyereke is születik kedvesétől, akit Neutronnak hívnak, és szuperhős: képes megbénítani bármely embert, állatot vagy tárgyat.

De Guido Crepax rajzolt képregényt az O történetéből is – Anne Desclos híres erotikus regénye ugyancsak egy nőnemű fotósról szól, akit szado-mazo hajlamú férfiak luxusrabszolgájának tanítanak be.

Míg Crepax szigorúan fekete-fehérben dolgozik, a szintén olasz Milo Manara képregényei inkább akvarellekre emlékeztetnek. Manara többek között gyerekmagazin számára adaptálta a Dekameront, később viszont a legkevésbé sem a kiskorúaknak szánt képregényt rajzolt a Káma Szútrából. Egyik leghíresebb munkája a Gullivera: az alig-felöltözött hősnő sorra végigjárja Swift regényének állomásait.

Manara-illusztrációk itt>>

A Gullivera lelőhelye>>

Milo Manara nőit tiszta körvonalakkal ábrázolja, a komplexebb rajzokat a szörnyek vagy más természetfölötti szereplők számára tartja fenn. Tőle sem idegen a szado-mazochizmus vagy a voyeurizmus, ám nőszereplői mindvégig elegánsak maradnak, a sztorik hangulata pedig inkább játékos, mint nőgyűlölő.

A Káma Szútrára nem csak Manara kattant rá: a francia Georges Pichard is képregényt rajzolt belőle, akárcsak Zola Germináljából, illetve több híres erotikus regényből, például Pierre Louys Egy anya és három lánya című könyvéből.

A Pichard rajzolta, gótikus stílusú nőket könnyű felismerni: magasak, sötét hajúak, a szemüket keretező erős sminkkel. Legismertebb saját alakja Paulette, és meglepetés – szado-mazo képregényeket is rajzolt.

Aki erotikus képregényeket akar böngészni, ne a Google-hez, hanem a pénztárcájához kapjon – mivel ezek az alkotások már képzőművészet-számba mennek, online aukciós oldalakon vagy antikváriumokban árulják őket, gyakran nem is kevés pénzért.

Az online képregények között viszont akad nem is csekély mértékben erotikus opusz: például a Brion Foulke tollából származó Flipside. Amellett, hogy a körítés a szokásos fantasy-világ: természetfölötti erők, szörnyek, varázsló-tanoncok , a Flipside két fiatal, leszbikus nő kapcsolatáról szól, különleges tekintettel a hűség-féltékenység-birtoklás témakörre.

A hiányzó láncszem itt is a női olvasóközönségnek szánt képregények, amelyekben a a heteroszexuális férfi az erotikusan ábrázolt főszereplő. A magyarázat talán abban a hitben gyökerezik, miszerint a nőket nem érdekli az erotikus vagy netán pornóműfaj. Ha tudnák, mekkorát tévednek…