Egy leszólítás lehet emlékezetes élmény akkor is, ha nincs folytatása: akár azért, mert nagyon aranyos, akár az ellenkezője. Ismerkedős sztori-sorozat, 2. rész.

Egy Hamburg nevű kis new yorki falvacskából buszoztam éppen Buffalo felé, onnan pedig a Niagarához. Munkát kerestem az utóbbi helységben levő turistaközpontban, tehát mindennapos út volt, mindkettő úgy egyórás. Mivel amúgyis sokat dolgoztam és sokat kellett utazgatni is, általában átaludtam ezeket az órákat.

Az első járaton nem voltak túl sokan, de a mellettem levő helyen ült valaki. Leírhatatlanul kellemes illata volt. Ma már azt sem tudom, hogy mire hasonlított, de azt igen, hogy sötét bőre fölött, a nyakánál kigombolt, halvány kockás ingének a képe csak az illat miatt maradt meg. Olyan üdítő tisztaságot, frisseséget árasztott a júliusi hőségben, mint a légkondi a buszon.

A fárasztó, forró és kiábrándító nap után a Niagara-Buffalo útvonalat végigaludtam és magamban az átszállás miatt bosszankodtam, amikor megláttam, ő is ugyanazzal a járattal utazik vissza, Buffaloból Hamburgba. Valahogy szóba elegyedtünk út közben, és mikor megkérdeztem, mit csinált Buffaloban aznap, azt mondta: rád vártam.

Persze tudom, csajozós duma volt, de nem is ez a lényeg. Csak egyszerűen annnyira aranyos volt, ahogy megpróbált segíteni, amikor megtudta, hogy munkát keresek. Végigmutogatott egy csomó helyet, és egy munkaközvetítőhöz is elcipelt. Igaz, egyik sem jött be.

Egy leszólítás lehet emlékezetes élmény akkor is, ha nincs folytatása: akár azért, mert nagyon aranyos, akár az ellenkezője. Ismerkedős sztori-sorozat, 1. rész.

Filmes poén-közhely: barátok által nyújtott, kéretlen társkereső szolgáltatás - általában az a csattanó, amikor egy teljesen visszataszító személlyel próbálják meg a főhőst összehozni a kedves haverok.

Ezúttal az élet másolta a filmeket: egyik esti kocsmázásukon az ismerőseim összefutottak egy párkeresőben lévő sráccal, aki akár látatlanban is hajlandó volt bárkit elhívni randizni. Például engem. Megkapta a telefonszámomat (megkérdezésem nélkül, talán mert tudták, hogy sose mennék bele), és már aznap elkezdett sms-ekkel bombázni.

Jelzem, a srácról akkor hallottam először, és gyanítom, hogy ő is rólam, bár a szöveg az volt, hogy látott egy éve az egyik kocsmában. Miután kiderítettem, miről van szó, udvariasan megírtam neki, hogy éppen nem vagyok párkeresőben, úgyhogy nem kívánok vele találkozni, főleg, hogy egyáltalán nem is ismerjük egymást.

A válasz az volt, hogy éppen ezért kellene megismerkednünk. Újabb civilizált hangnemű üzenettel próbáltam leépíteni, sikertelenül. Az üzengetés napokig húzódott, közben ő próbált meggyőzni, hogy életem esélyét hagyom ki, én meg arról próbáltam meggyőzni, hogy nem a megfelelő ember telefonszámát kapta meg.

Kipróbáltam azt is, hogy ne válaszoljak: akkor meg hívogatni kezdett, úgyhogy visszatértem a szöveges lekoptatási kísérletekhez. Aztán persze elfogyott a cérnám, az utolsó üzenetem így szólt: Keresd ki a polcon az értelmező szótárat. Nyisd ki a NEM szónál, és magold be az összes értelmét. Szükséged lesz rá. Ezek után még egyetlenegy üzenetet kaptam, némi anyázással, de az már mit sem számított a megkönnyebbüléshez képest, amikor eldugult végre.

Persze eszébe juthatna valakinek, hogy mibe került volna adni egy esélyt a srácnak. Engem viszont eleve taszított, hogy valaki annyira magabiztos (vagy kétségbeesett? esetleg lusta?), hogy megspórolja még a baráti társaságban történő, helyzetfelmérő bemutatkozást is, mielőtt randira hívna.

És minél rámenősebb volt, én annál biztosabb voltam benne, hogy nem akarok ismerkedni, vele meg végképp nem. Néhány hétre rá egyébként megmutatták nekem a srácot messziről - már első pillantásra is éppen az ellentéte volt annak, aki az esetem. A száma azóta is ott a telefonban, Neveddfel néven elmentve - biztos, ami biztos.