Kellerhardt Adrienne szomorú esete az asszonyisággal
Elromlott a laptopom, az információhiányban egy ismerős főbérlőjének könyvei közt turkáltam, és ezt találtam – annak bizonyítékát, hogy globális felmelegedés ide, ózonlyuk oda, azért mégis jó dolog a huszonegyedik században élni. A könyvet (Erdős Renée: Brüsszeli csipke) nő írta, valószínűleg nőknek (azonosulós mese női főszereplővel, lelki finomságokkal („Huncut egy tudomány ez a Freudéké”), és néhol szenvedélyes ölelésekkel („kiéhezett ajkak csókja”), és élvezetből olvasták, feltehetően kábé azokat a dolgokat tekintve normálisnak, mint a szereplők.
Utánaolvastam, és szó sincs paródiáról, az írónő, miután katolizált, őszintén küzdött a fiatalkori szókimondásának nyomaival.
A főszereplő nagypolgári házaspár, a férj bankigazgató, és vagy százszor említik, hogy milyen áldott jó ember. Ő ötvenes, a felesége negyven. A férj bécsi üzleti útjáról hazahozott pizsamája zsebében üres óvszeresdobozt (már amennyire a körülírásból ki lehet venni) talál Adrienne, ami a megcsalás jele, és gondolkozni kezd.
„Számolni kezdte az éveket, amióta köztük a házasélet intimitásai egyre ritkábbak lettek. Eddig soha nem tűnt fel előtte a dolog, mert hiszen ő volt az, aki testileg már sokkal előbb közömbössé vált a férje iránt, mint az iránta.
Először csak arról a bizonyos hangulatról volt szó.
- Ma nincs hangulatom - szokta mondani neki, amire az rendszerint ilyesformát mondott:
- Kell is ehhez a maga hangulata! A fő, hogy az én hangulatom jó legyen.