Emlék az átszálló megállóból
Egy leszólítás lehet emlékezetes élmény akkor is, ha nincs folytatása: akár azért, mert nagyon aranyos, akár az ellenkezője. Ismerkedős sztori-sorozat, 2. rész.
Egy Hamburg nevű kis new yorki falvacskából buszoztam éppen Buffalo felé, onnan pedig a Niagarához. Munkát kerestem az utóbbi helységben levő turistaközpontban, tehát mindennapos út volt, mindkettő úgy egyórás. Mivel amúgyis sokat dolgoztam és sokat kellett utazgatni is, általában átaludtam ezeket az órákat.
Az első járaton nem voltak túl sokan, de a mellettem levő helyen ült valaki. Leírhatatlanul kellemes illata volt. Ma már azt sem tudom, hogy mire hasonlított, de azt igen, hogy sötét bőre fölött, a nyakánál kigombolt, halvány kockás ingének a képe csak az illat miatt maradt meg. Olyan üdítő tisztaságot, frisseséget árasztott a júliusi hőségben, mint a légkondi a buszon.
A fárasztó, forró és kiábrándító nap után a Niagara-Buffalo útvonalat végigaludtam és magamban az átszállás miatt bosszankodtam, amikor megláttam, ő is ugyanazzal a járattal utazik vissza, Buffaloból Hamburgba. Valahogy szóba elegyedtünk út közben, és mikor megkérdeztem, mit csinált Buffaloban aznap, azt mondta: rád vártam.
Persze tudom, csajozós duma volt, de nem is ez a lényeg. Csak egyszerűen annnyira aranyos volt, ahogy megpróbált segíteni, amikor megtudta, hogy munkát keresek. Végigmutogatott egy csomó helyet, és egy munkaközvetítőhöz is elcipelt. Igaz, egyik sem jött be.