Hogy mi lesz?
Erotikus történetek, filmkritikák, művészeti jpg-antológiák, sex-fiction, próza, vers, …vagy lehet személyes. Ilyen dolgokat írhatok ebbe a blogba bő két hétig. Nem panaszkodhatom, van műfaji választék. Az első csomagot, ha végignézem, hát nemigazán értek egyik műfajhoz sem.

Nem hiszem tudnék nedvesen kibomló csuszamlós történeteket domborítani, vagy arcpirító harisnyakötő-ódákat hüvelybe önteni. Kész dolgokat pedig egyenes gerinccel és fallosszal nehéz kritizálni, nem vállalom. Magam maradtam. Akárhogy nézegetem, magamhoz értek a leginkább. Ha még egyvalaki annyira értene hozzám, mint én, milyen szépnek is látnám a világot. De így se rossz. Tehát arcpirulva, kicsit rágódva, de úgy döntöttem, személyes cuccokkal spriccelem tele az internet ezen kis mélyedését.

Első bejegyzéshez első dolgokról illik beszámolni. Véleményem szerint annyira izgalmas, és erotikus perceket, mint a magunk testével, majd később egy másvalaki testével való első ismerkedés, még a legnagyobb kilenckurvás szállodai luxusdugások sem hoznak.
Hetedikes voltam, amikor először megismertem magam. Április volt. Húsvét után. Téves elképzelés, hogy akkor én szexuálisan teljesen felvilágosult voltam, tetszettek a csajok, túlságosan is, akartam volna járni velük, szenvedtem, meg minden, de azért nem volt minden világos. Pedig az osztály menőbb csávói között már voltak ilyen beszélgetések, hogy: - Te már verted falra? - Nem. Hogy kell?
De akkor még nem értettem, miről beszélnek. Rá egy hétre már igen.
Volt egy jó barátom, hát több is, de egy legrégebbi, akitől felvilágosítást kaptam. Családomban szerencsére nem voltak ilyen felvilágosító pillanatok. Tehát a barátomnál voltam, és megkérdezte, hogy vertem-e már ki. Nem, még nem. Előtte nem titkolództam, nyíltan beszélgettünk.

Például ő mesélt még ennél korábban nekem arról, hogy volt orvosnál, aki megfogta a puckóját, és az megkeményedett. És, hogy elhiszem-e, hogy megkeményedik. Nem akartam elhinni. Azt mondta, hogy fogjam meg magamnak, s kicsit mozgassam, és meglátom. Vagy ha nem akarom, akkor megfogja ő. Ezt nem akartam, úgyhogy később én próbáltam ki. Igaza volt. Elkönyveltem, hogy kényelmetlen, mert szorít a bugyi, úgyhogy többet nem foglalkoztatott a gondolat. Ez persze valamikor egy-négyben volt.

Na de most hetedikben vagyunk, április, hétvége, vasárnap. Barátomnál vagyunk, és ő lelkesen magyarázza, hogy nagyon jó lesz majd. Ennyit sikerült elmondania az érzésről. Elmagyarázta szépen, hogy milyen mozdulatokat kell végezni, majd megmutatta hogy a lomtárban ő hol csinálta. Elhatároztam, hogy este kipróbálom, csak egy dolog aggasztott, hogy honnan fogom tudni, hogy eljött az a jó érzés. Próbált megnyugtatni, hogy azt észre lehet venni, és nagyon más, mint a sima jó közérzet. Nem hittem el neki.
Este megálltam az ágy előtt, az ágy fele fordultam, szorosan mellé álltam. Letoltam a nadrágomat, hátborzongató érzés volt. Talán, mert első alkalom, hogy nem egy fürdőszobában tolom le a bugyimat. Arra gondoltam, hogy kimegyek a WC-re, aztán mégsem mentem. Nem volt merev. Nekifogtam elvégezni a frissen tanult mozdulatokat. Hamarosan merev lett. És végeztem egymás után, kettes szériákban a mozdulatokat. Kezdtem megunni. Egyrészt gyomoridegem volt, hogy lehet már lejárt a jó érzés, és ha sokáig csinálom valamit elrontok. Egy másik nyugtalanító gondolat az volt, hogy lehet beteg vagyok, és én nem érezhetem a jó érzést. A szekrény aljában voltak folyóiratok, előkerestem egy pár Bravót. Azokat lapozgattam. És akkor találtam egy képet amely nagyon megtetszett. Brenda volt rajta a Beverly Hillsből. Hála az internet bőkezűségének, megtaláltam ugyanazt a fotót, és itt meg is mutatom:

Ez volt tehát az első kép, amire orgazmusom volt. Azóta ha látom, vagy előkeresem azt a régi Bravót, mindig elfog egy olyan kellemes gyomorideg. Most is ahogy megtaláltam a neten. Brenda volt a kedvencem a Beverly Hillsből, és akkor ott láttam hirtelen meztelenül. Szó, mi szó, nem sokáig kellett még végeznem a mozdulatokat, még mindig nem voltam biztos, hogy megvolt-e a jó érzés, vagy nem, amikor hirtelen meglett a jó érzés. Nagyon hirtelen jött, és én inkább meglepődtem, mint élveztem. Attól lepődtem meg, hogy létezik ilyen érzés. Az első gondolatom akkor is az volt, hogy valami baj történt, valami elromlott. Aztán rájöttem hamar, hogy nem. Nagyon izgatott lettem. Úg éreztem leltem egy kincset, egy fantasztikus kincset. Más volt az akkori jó érzés, mint később, talán mert nem volt teljesen megérve az érintett fél. A melléktermék is sokkal másabb volt mint később, ebből is gondolom, és az, hogy későnérő típus vagyok, az tény.

Utólag visszagondolva nem ez volt az első alkalom, hogy éreztem ezt az érzést. Belőle éreztem valamennyit körülbelül ötödikes koromban, amikor a nagyszüleimnél felmásztam egy kb. 5 cm. átmérőjü fémrúdra, amely a tetőt tartotta. Utólag meg tudom magyarázni, mi történt. Ahogyan másztam fel, szorosan nekiszorultam a fémrúdnak, éppen kedvezően - mert sokszor másztam fel rá, de csak egyszer éreztem - és minden kúszásnál egy adag jóleső dörzsöléssel lettem gazdagabb, mígnem rámtört egy fura érzés. Emékszem, hirtelen erősen magamhoz szorítottam a fémrúdat, és vártam mi lesz. Meg se mertem moccanni. Aztán a kéjes érzés alábbhagyott, és elmúlt.

Vissza áprilisba. Na, az a lényeg, hogy aludni alig tudtam akkor éjjel. Tele volt az agyam csomó kérdéssel: vajon ezt milyen gyakran lehet csinálni? Szabad-e csinálni? Mi lesz, ha elkapnak? Bűn-e? Származhat-e ebből egészségügyi bajom? Ha egyszer elkap anyám? Erre például akkor csak egy megoldást láttam: a halált. Millió kérdés reggelig. Álmosan, de az izgalomtól éberen mentem a suliba, és még soha nem vártam annyira a suli végét, mint akkor. Alig vártam elérkezzen az idő, amikor gombóccal a torkomban felkelek az ágyból, melléállok, és letolom a bugyimat. Azontúl minden nap egy nagy óra volt, és akkor csengettek, amikor felkeltem, és az ágy mellé álltam, és előkerestem Brendát.

Az egyik nap egy olyan ötletem támadt a suliban románórán, hogy rendesen belépirultam. Azt találtam ki, hogy amikor hazaérek, át fogok menni a szüleim hálószobájába, ahol van egy nagy tükör.
Tetőtől talpig. Nos? Tovább nem nehéz kitalálni. Erősen féltem, tudtam anyum dolgozik háromig, volt egy bő órám, de mi lesz, ha hazajön hamarabb. Katasztrófa. Na de sikerült félmeztelenül, a tükör előtt elművelni az egyre rutinosabban működő mozdulatokat, és eredmény is volt. Megtörtént az első kísérletezés, több akadály nem volt ezen a téren.

TSz