Lila és aranysárga

november 1, 2010, logosz »

Adatokra, információkra alapozott bejegyzés szeretett volna lenni, de a kifejezés egyetlen blogban fordul elő, ott is csak utalásszinten. Vajon létezik-e az, amire a keresett szó nem található?

Arról beszélek, ami alapjáraton: semmi máshoz nem hasonlítható érzés, ájulásszerű, esetleg sikítós-könnyezős, vagy csak nyugodt boldogság. Állítólag a nőknek ehhez mindenféle extra kell, meg sokszoros odafigyelés, miegymás. Én vagyok-e különlegesebb helyzetben, vagy ez csak a cosmós nép- és nőhülyítés, nem tudom. Sosem volt szükségem két-három órás előzményekre, sőt. Mondhatni gyakori vendég nálam, nem kell külön meghívó, sem ünnepélyes alkalom vagy teríték.

Ez viszont teljesen új, sohasem hallottam ilyenről. Mindössze kétszer tapasztaltam. Hirtelen lepett meg a lila virág és az aranysárga mindenség. Kiakasztott, percekig kapkodtam a levegőt. A puszta látványtól zsibbadtam, kapaszkodtam, közben meg egyszer lila volt, máskor aranysárga.

Arról beszélek, amit szeretnék szinesztéziás orgazmusnak nevezni, de nem tudom, lehet-e.

 

3 megjegyzés

  1. Hm, pontosan tudom, hogy milyen ez a lila-aranysárga filing, csakhogy velem piros és meleg hullámokkal esett meg. Az volt az érzésem, hogy felülíródik a tér és idő, nem éreztem a testem körvonalait, majdhogynem olyan történetet tudnék elmesélni, mint a halálból visszatérők. Lehet, hogy odaát voltam? Ha kiderülne, hogy ilyen odaát, akkor garantáltan mindenki öngyi lenne.

  2. Pasi lévén, nekünk könnyebb- gondolja egy-két jércuka beütésekkel rendelkező nőnemű ember. A jó orgazmus az, amiért megdolgozik az ember. Vagy amiért megdolgozik részünkre valaki más. A legigazibb orgazmusok egyike szerintem azonban mégis csak az a fehérhollós-fajta, amikor is az emberre csak reászakad a világ. Volt már kiütős orgazmusom, feltöltős orgazmusom, volt már szögletes és volt már kerek (ezeket csak így tudom leírni- az orgazmus alatti fel(?)emelkedés ívelése, az ágyék robbanásának a hordereje szerint), de szinesztéziásban még nem volt részem. Csillagokat is láttam már közben, de hol vannak azok a lila-sárga virágosságoktól! Ez még a lángzsolti szomszéd nő kitörését is űbereli.

  3. Egy apróság: nem egyszerre lila és sárga :) először voltak a lila virágok, egy jóval későbbi alkalommal pedig az aranysárga mindenség.

Szólj hozzá!

Használhatod a következő XHMTL tag-eket: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>


Biztonsági kód

biborka.jpg Bocskor Bíborka énekesnő



0
Bármelly suttyó kölök tud
Lapos tsókot le-kenni,
Bármelly reves karó tud
Érzéstelen döfölni;
Könyvekbűl meg nem érted,
Mint kell nyakon lehellni,
Nyelv-tsútssal fülbe mászni,
Czimpák tsókolgatását,
Bimbók birizgatását,
Hajlások songatását,
S ha már a kis fazék forr
Véletlen bé-hatolni
Tsiklándva és tsavarva,
Hogy az el-bízott libuczka
Levegő után sepegjen,
Ismerve Herosára.

Weöres Sándor




0
    • Nagy marha vala,/ ki ezt elkövette vala,/Írókáját mártotta szarba!/ Nincsen rímhez fantázia! (...)

      gőre ábor

    • Első óvszervásárlásom középsulis gólyaként történt egy rangidős személy megbízásából (fikáztatás címén). Egész pirulva mentem be akkor még a sarki szupermarketbe.... (...)

      Szusz

    • Valasz Lilitnek!:) Tudod Lilit, itelkezni a legkonnyebb….d e az elet az mas…..akkor minden eloben megy, nincs visszajatszas… .hanem mindent akkor kell eldontened! szoval... (...)

      Alex




  • 0
    Egologó - Az erdélyi blogring

    Női tekintet Férfi tekintet Meleg tekintet Transindex Art Fotó Film Zene Fogyasztói kultúra Irodalom Napló-esszé Gender Más