Három év telt el, amióta összejöttünk és kettő és fél, amióta szakítottunk. Nem volt életem szerelme –bár akkor azt hittem- mégis emlékezetes maradt. Nem a személye, hiszen azt a fél év alatt folyamatosan formáltam: vittem színházba, vittem programokra, városba jártunk. Amolyan sálas-rajzolós lány volt, művészlélek, de mégis messze állt tőle a művészet. Hiányzott belőle az a karizmatikus világkép, ami igazán naggyá tehet egy tehetséget.

Nem a személye maradt számomra emlékezetes. Bár eleinte az fogott meg és a miatt mondtam a szemébe, hogy szeretem, hamar elmúlt a dolog. Azonban tizenhét év alatt rengeteg szexualitás felgyülemlik az emberben. Tizenhét voltam, ő pedig egy évvel fiatalabb. És nem azért maradt számomra emlékezetes, mert vele szexeltem életemben először, egyáltalán nem is az első alkalmunk az emlékezetes számomra. Akkor sem maradt volna jobban meg az emlékezetemben a teste és az az éjszaka, ha előre tudtam volna, hogy az lesz az utolsó közös alkalmunk…

Mai napig érzem ujjbegyeimen a bőrének tapintását, érzem, ahogy kezeivel a tarkóm fogja. Nyaraltunk. Sötét kis ház egyik szobájában voltunk, akkor dőltünk hanyatt az ablak melletti ágyon. A nagyon forró nap után, forró éjszaka ígérkezett. Nem láttam őt a sötétben, de kontúrját megrajzolta a hold. Néhány pillanatra mindketten elhallgattunk éreztem, ahogy karjaink egymáshoz érnek. Sütött. Nem volt kérdés, hogy hozzá kell érnem, nem volt kérdés hogy csókokkal kell bejárnom a testét. Pontosan emlékszem minden porcikájára, a feszes bőrére, ahogy vonaglott rajtam, a fenekének vonalaira, combjainak hajlataira, az anyajegyre a köldökétől kicsit jobbra, fentebb. Lélegzetünk forró és mély volt.

Valahányszor eszembe jut, ajkaimon ott érzem kemény mellbimbóit, tenyeremen pedig nem nagy, de játékos melleinek selymes tapintását. Ismertem már minden részecskéjét. Amikor kulcscsontját csókoltam mindig hátraeresztette a fejét, homlokomon éreztem a forró fújását. Kerestük egymást, forogtunk éreztem, ahogy homlokáról homlokomon landol egy verítékcseppe. Mai napig ismerősnek tűnik a csípőjének a fekvése a mutatóujjam és a tenyerem között.

Neki volt a legkívánatosabb háta az összes partnerem közül. Nem tudom mi volt benne a különleges, inkább csak a látvány, ahogy egy kerek fenékbe végződött. Minden energiánkat kiadva hulltunk egymásba akaszkodva az ágyra. Negyed óra kellett, míg a légzés és a szívverés újra lelassult a normális ütem irányába. Emlékszem, néztem, ahogy a hátán megcsillan a holdfény. Szép volt.

Ő maga nem hiányzik, nem érdekel, hogy merre jár a világban. Nem szokásom hasonlítani a nőket, de az ő testét néha még keresem másokban. Nem azért mert ő volt az első, hanem mert ő volt az, akit éjszakákon át felfedeztem. Ezek a felfedezőutak igen hasznosnak bizonyultak: minden tudásnak megvan az alapja, amire lehet építkezni. Azóta „felnőttem”, már nem kell, hogy szép legyen a szex, hanem elsősorban jó.