Nem ylang-ylang vagy valamelyik Axe, de még csak nem is Chanel. Az irodalmárok váratlan képzettársításokhoz nyúlnak, ha az erotika illatáról van szó. Ha az ember író vagy költő, a szagok kiváló egérutat jelentenek egy-egy erotikus jelenet ábrázolásánál: mivel mindenki orra másként emlékszik a szexre, nem válhatnak közhelyessé – de nem is vádolhatja őket senki vulgaritással. A másik oldalon persze a szagok körül is fétisek rengetege tenyészik, van, akinek láb, másnak a haj, netán egy használt zsebkendő.

Utóbbiakat a végletekig kimerítette A parfüm című film: egész stáb dolgozott a helyszínek és a statiszták bemocskolásán, hogy az utcák kellőképpen bűzösnek hassanak, a jó illatokat viszont ragyogó színekkel és kristálytiszta fényekkel próbálták érzékeltetni. Azóta is vitatott, hogy mekkora sikerrel, az pedig még kevésbé egyértelmű, hogy mennyire sikerült végül erotikusra a film.

A másik referenciapont illatok terén az Egy asszony illata, ahol a vakot alakító Al Pacino partnere parfümjét követve tangózik a fiatal és gyönyörű Gabrielle Anwarral. Magába a jelenetbe azonban az illatok helyett inkább a varázslatos egymásra hangolódást sikerült belopni.

Paradox módon azokban a műfajokban, amelyeknek nem áll rendelkezésére a kép, mint eszköz, sokkal gyakrabban futunk össze szagokkal és illatokkal, mint az erotika velejáróival. A szöveg önmagában sokkal tágabb teret hagy a képzeletnek, és úgy tűnik, a fantázia (vagy az emlékezet) sokkal fontosabb szerepet játszik egy illat felidézésében, mint a tekintet.

Vagy csak annyi történik: a közönség szeme és orra még nem szokott hozzá az együttműködéshez? Bármi legyen is a titok nyitja, könyvekből sokkal egyszerűbb példákat találni illatos jelenetekre. Ennek egyik nagymestere Gabriel Garcia-Márquez, aki a Száz év magány férfibolondító szép Remediosát

elsősorban illata révén írja le.

“Tüstént érzékeltek: a szép Remedios valami izgató levegőt, kínzó fuvallatot áraszt, amely órák múlva is érződik mindenütt, ahol megfordult. Szerelmi viharokban edzett férfiak, akik a világ minden próbáját kiállták, megesküdtek rá, hogy még soha nem éreztek olyan gyötrő vágyat, mint amit a szép Remedios természetes szaga vált ki belőlük.

A begóniás tornácon, a szalonban, a ház bármely részén pontosan meg lehetett állapítani, hogy hol tartózkodott, és mennyi ideje ment el onnan. Jellegzetes, összetéveszthetetlen nyomot hagyott, amelyet a háziak egyike sem érzett, mert régóta beleolvadt a mindennapos szagokba, de az idegenek azonnal megszimatolták.”

Pilar Ternera, a falucska (szexuális téren is) adakozó özvegyasszonya füstszagú, az örömlányokból viszont hervadtvirág-szag árad. A Szerelem a kolera idején pedig eleve egy illattal: a keserűmanduláéval kezdődik, amelyről a főhősnek a viszonzatlan szerelem jut eszébe.

Vagy ott van John Updike, aki viszont a szokatlan kép- és illattársítások nagymestere. Számtalan szeretkező főhősét számtalan lehetetlen illat lengi körül: a Nyúlcipő Ruth-jának sós szaga még hétköznapinak számít Az eastwicki boszorkányok “meghatóan savanyédes bébibuksi-illatú” Joe Marinója mellett.

Sőt, Updike attól sem riad vissza, hogy elképzelje, milyen szaga is lehet az ördög fenekének. A három boszorkányt sorra elcsábító, számos diabolikus vonással felruházott Darryl Van Horne (a házában kénszag terjeng!) hátsója Alexandra szerint teveszagú.

Nem kevésbé formabontó a kortárs magyar irodalom sem. Esterházy Péter Egy nő-jének egyik főhőse

egy szájszaggal megvert (megáldott?) hölgy.

“Karfiolleves. Kelkáposzta feltéttel. Aztán a pappedlik: hagyma, fokhagyma. De már például a zöldsaláta póréhagyma-ízesítése kíván némi lelki csipkét. És hát tiszta nőről van szó, vagyis mindez a fogmosás, nemritkán szájvíz palástolásában.”

Aztán: “Nem, nem bűz, ennél kevesebb, éppen ezért ijesztőbb. Kis, könnyű rossz szag. Módfelett, szerfölött: kevés; ha nem szeretnék mindenek fölött vele csókolózni, mindezt észre se venném. (…) Az egész nő olyan, mint mikor lágy szellő fujdogál az enyvgyár felől.”

Ehhez képest a Nirvana-dalszöveg: “I smell sex and candy here” (Szex és cukorka szagát érzem itt) egészen szemérmesnek hat. De nem föltétlenül kell a modern irodalomban keresgélni erotikus illatok után – ott vannak Charles Baudelaire versei,

akit többek között a haj illata ihletett meg.

“Ó, gyapjú! mely buján gyűrűz a nyakra rengvén! / Ó, fürtök! illatok, rest súllyal reszketők!”

“kígyós hullámaid pelyhes partján heverve / tömör, hő illatok kábítanak keverve: / ott kókusz, pézsma és kátrány nyers szaga szúr.” (A haj)

És végül József Attila: számára a szerelem illatát az eső utáni föld sugározza.

“A holdas fények rajta, mint ha kertben / Nyugodt rögökre bő eső ölel / Jó áldást és a föld lomhán lehel / Sulyos, meleg szagot, mely égbe terjeng, // Vagy napsugár ha bódult szembe lebben, / Hogy száz mámorszin víg ünnepre kel: / Erőt vagy vak mámort ugy hintnek el / A holdas fények emberbolygó-lelken. // Igy-ugy: Örök a férfibolygó társa, / Örök az Asszony, örök a varázsa. / S szerelme sokszor lidércként ragyog // S szépsége, fénye, hideg és balog. / Pedig kigyúl a vére, ha estenden / Világbogárkák szárnya csókra rebben.” (A kozmosz éneke)