Szex és a kamaszkor
Málnás óvszer, farokméret-verseny, tapizás, Bravo: kamaszkori élmények gyűjteménye.
Oh
Adott egy oktatási rendszer, melynek alapvető tézise, hogy némiképp megfoghatatlan dolgokat - mint tudás, kreativitás, tanulás - mérni, számokban kifejezni lehet. A rendszer logikájából adódóan a fejlődés is mérhető, megragadható. Rendszeresen mérik is. És mivel cél minél rövidebb idő alatt a lehető legnagyobb fejlődés, ezért az osztályozás során bűntudatot, a hiány érzetét tudatosítják azokban a tanulókban, akik nem fejlődnek eléggé látványosan.
Vegyünk akkor körülbelül tucatnyi, saját testét és szexualitását épp felfedező kamaszt úgy a 8. osztály táján: minden gondolatuk a szex körül összpontosul; maga az aktus a srácok zöme számára még nem több mint pornóképek, filmek, helyzetek és fantáziák tömkelege, azonban a szexuális aktus elsődleges eszköze már megvan, és bevetésre készen áll.
És mivel maga a rendszer beléjük oltotta a mérés, a megragadhatatlan dolgok számokban való kifejezésének a kényszerét, mit tehetnek mást a kamaszok, mint hogy szünetekben bezárkóznak az iskola ütött-kopott fiúvécéjébe, és egy vonalzóval méricskélni kezdenek.
Miután feloldanak olyan vitás kérdéseket, hogy akkor felül vagy alul kell mérni, illetve hogy a fityma beszámít-e, tehát megvan a standard, toplistát állítanak össze arról, hogy kinek mekkora. (Nota bene: ki-ki saját magának méri, és saját vonalzóval. Az elsőt azért, mert ugye senki nem buzi, a másodikat meg higiéniai megfontolásokból.)
Ezt a toplistát aztán kaján vigyorral mindenki – főleg az osztálybeli lányok – okulására körbekiabálják, csak úgy, heccből. A műveletet rendszeresen megismétlik, hiszen nem csak a dolgok pillanatnyi állását, hanem a fejlődést is mérni kell; a toplista-módosulásokat aztán ki-ki szíve szerint kommentálhatja, vannak gyanús esetek, légből kapott centik, kamu mérések, viták és szívatások. Meg szörnyülködő lányok, és valószínűleg ez a legjobb az egészben.
Piri Amarella
Életemben először 14 évesen láttam közelről óvszert. Fehér csomagolásán egy málna piroslott, ha megnyomtam a tartalom kemény szélét, ide-oda csicsonkázott a zacskóban. Nem bontottam ki, ugyan mit kezdhettem volna vele, nővé válásom pirkadatán.
Egy plüssmaci társaságában érkezett. A plüssmaci kitömött, I love you feliratú piros szívet tartott a mellső mancsai között, a magát nagylánynak képzelő barátnőm úgy gondolta, ez és az óvszer kombinációja lesz a tökéletes születésnapi ajándék.
Nem mondom, jó poénnak tűnt az egész, leszámítva a plüssmacit, aminek sehogy sem találtam helyét a szobában. A plüssmaci a sutba került, az óvszert pedig a szülők szeme elől gondosan eltüntettem.
Az imigyen corpus delictivé vált óvszer éveken keresztül teljes sötétségbe száműzetett egy ékszeres ládika fenekére. Néha odalopakodtam a dobozhoz, és megnéztem, nem járt le vajon a szavatossági ideje, de konkrét terveim nem voltak vele. Aztán középiskolába kerültem, és meghívtam magamhoz egyik frissen szerzett barátnőmet. A dugi cigisdoboz mellett megmutattam neki a kis csomagot is. Szemügyre vette, és legyintett: „Micsoda baromság – mondta – semmi értelme az ízesített óvszernek. Ha a málna ízére vagy kíváncsi, akkor vegyél málna ízű szopókát.”
E plusz infó birtokában visszatettem a kis csomagot a helyére, és létezése feledésbe merült. Telt-múlt az idő, közben a szavatosság is lejárt.
Egyszer nyitom a bejárati ajtót. Belépek a lakásba, és tekintetem anyu feldúlt szemével találkozik. Ott állt az ékszeres dobozzal kezében, akár egy bíra, aki a bizonyíték alapján már meghozta az ítéletet, de a procedúra kedvéért rákérdez: „Ez mi?!”
Már meg sem akarta hallani, hogy teljesen ártatlan vagyok az ügyben, nem több, mint egy poénos születésnapi ajándék az egész. Kiabálva tette fel a költői kérdést, miként bízhat így meg a barátnőmben, ha ilyen tárgyak használatára buzdít. Álltam egyik lábamról a másikra, mert addig eszembe sem jutott, hogy esetleg bele is kóstolhatnék az élet málnaízű örömeibe…
Delinke
10-11 éves korunkban, amikor popsztárok iránti rajongói korszakunkat éltük, a Bravo volt a sláger. Volt benne minden: dalszövegek, fotóriportok, poszterek. És a közepén a Szex, szerelem, gyengédség című rovat, melyben egy szexológus válaszolt a velünk egykorúak kérdéseire.
Ugyanitt egyes olvasók leírták első szexuális élményeiket, amiben az volt az érdekes, hogy a 14-15 éves lányok és fiúk különböző egzotikus helyeken első próbálkozásra, hosszan tartó aktus után teljesen egy hullámhosszon, egyszerre jutottak a csúcsra.
A rovat címe persze óriási, vastag, piros betűkkel díszelgett az oldal tetején, a közepén levő fotó pedig különböző erotikus pózokat ábrázolt. Előtte egy másik oldalon pedig Az én testem rovatban egy fiú és egy lány pózolt meztelenül, “győzzük le a tabukat” és “vállaljuk fel a testünket” címszó alatt.
Kissé furcsa hatást tett, hogy a hagyományos koncertfotók, interjúk, stb. között egyszercsak ott ez az oldal a két tinivel, teljesen frontálisan fotózva, kissé esetlenül és erőltetetten. Legalábbis a nagyapám számára elég meglepő lehetett (volna), ugyanis ezt a folyóiratot vette kezébe egy karácsonyi látogatása alkalmával, mert a vacsoráig volt még pár perc üresjárat, és amúgyis “lássuk miket olvas a leánka”.
Különösebben nem rejtegettem a lapot, a polcomon dekkolt, tudtam, hogy a szüleim nem botránkoznának meg. Nagyapám pedig komótosan lapozni kezdte, kérdezgetve, hogy ez meg az kicsoda, én pedig egyre hosszabb magyarázatokat igyekeztem kitalálni, de egyre vészesebben közeledett ahhoz bizonyos oldalhoz.
Mikor már semmi sem jutott eszembe, elképzeltem: most kellene édesanyám bekiabáljon a konyhából, hogy szüksége van egy kis segítségre, mint a filmekben, mivel azonban ez nem történt meg, nem tudtam mást kitalálni, minthogy kiszaladjak a konyhába és megkérjem őt erre a kis szívességre.
Zirzabella
Hetedik-nyolcadik osztályos koromra megnőttek a melleim. Kimondottan utáltam, mert az összes fiú észrevette a környéken, és pontosan úgy reagáltak, ahogyan azt hasonló korú fiúk szokták: tejcsárdának becéztek, vagy rosszabb esetben megpróbáltak tapizni.
Azért csak megpróbáltak, mert védekezésül ütöttem, rúgtam, karmoltam. Mindennapos volt egy-egy verekedés valamelyik osztálytársammal, amelyikben adtam is, kaptam is becsülettel. Az egész pár hónapig tartott – utána valamiért abbahagyták.
Talán elfogadták, hogy ezt velem nem lehet, talán csak unták, hogy mindig verekedés lesz a vége. Mindenesetre a többi lányt ugyanúgy tapizták, igaz, ők nem ütöttek vissza, csak visítottak.
A párhuzamos osztályba járó fiúkkal viszont nem működött a módszerem – valószínűleg azért, mert nem volt elég óránk velük, így nem jutott kellő mennyiségű idő verekedésre ahhoz, hogy megunják. Volt olyan, hogy kergettem az egyiket a katedra körül, és utána hajítottam a tanári széket – persze az angoltanárnő éppen abban a pillanatban lépett be.
Szerencsére a tanárnő jó fej volt: miután elmagyaráztam neki a helyzetet, az illető srácot vitte le az igazgatóhoz, engem meg békén hagyott. Viszont azóta is visszasírom a régi szép bunyókat: legszívesebben szétkarmolnám az arcát az összes pasinak, aki megjegyzéseket tesz bármelyik testrészemre.
Nagyon erdekes leiras, pszichologiai szempontbol ertekes, keves ilyet kap az ember. Nem csoda, hogy Freud nem ertette meg a noket, ihol-ahol te sem erted meg magad. A noi mivolt egyik alapelve az onmagaddal is elhitetett fullentes. Az aru, amely szepen van csomagolva, de alatta te sem tudod pontosan mi irejlik. Sajnos a noi szexualitas korai ellensege az inhibiciok altal indukalt frigiditas. A sracoknal hamar megy a dolog es konnyen… miert? Mert egesz kamaszkorban gyakoroljak. Nalatok mas a helyzet picit, ezert ertem is hogy furcsalltad ahogy “egyszerre ertek el a csucsot”.
Szepen fiu