SZEMELE
Legyen hibás a vers. Tegyen be kéjbe, jégmadár, csak föl, annáleszekbe, pornográf egekbe át, a megismerhetetlenségig és tovább. Narancs, cikkekre bomlok fel, duzzadnak az erek s az arc. Pigmentet álmodok. Csak testet, összetörhetőt, legyen hibás, csak eltörült határ, csak ritka nő, egy végpontján a szem s a haj, a kéz hogy merre visz, egy másikon görcsös lábujjak és a klitorisz… csak falloszok, csak könnyeid, csak néha alszom el, nem érdekel Minerva, macska, bosszú, sőt, emel. Mindennapulj belém. Viselj. Esendő korridor, hüvely, lépkedj kedvedre rajta, nyitva bármikor. Langy dombormű vagyok, hús-vér, te koncleső kutyám. (Ősz van. Halálra dugtak. Jég és bőr. Végállomás.) A gyermek, ajkak, maszk, harisnya, festő és a nyál, pigmentre fény, holt pelikán avarba, visszajár.
Szólj hozzá!