Miért vagy egyedül vasárnap a bálban? - Lányok könyve 2
A férfi és nő egyenlőségének hőskorában (a kommunizmusban) született, lányoknak szóló oktató könyvecske egyik fejezete arról szól: ki miért van egyedül vasárnap a bálban? Minden szemérmeskedést félretéve, nyíltan el kell ismernünk, hogy bizonyos életkoron túl az a természetes, ha egy lány vasárnap táncolni megy, moziba, vagy hangversenyre jár, sétál, betér egy cukrászdába, s mindezt nem egyedül, hanem egy fiú társaságában – szól a szerző véleménye, aki a Művelődési házban levő bálon beszélget a lányokkal. ”
Fönn, a karzaton Lenuţa B. tenyerébe hajtott állal, borús szemmel figyeli a táncot. Láthatóan egyedül van.” A kérdésre, hogy miért jött egyedül, azt válaszolja: az udvarlója katona, ő pedig megvárja, nem köt más barátságot. “De a bálról, látom, nem tudott lemondani”, így a kérdező. “Miért mondanék le? Fiatal vagyok, ami meg azt illeti, komoly lány eljöhet ide egyedül is, hiszen művelődési házról van szó, nem?”
A beszélgetésből kiderül, a lány azért nem barátkozik másokkal, mert minden más fiúval való kapcsolat előbb-utóbb lekötelezettséghez vezet. “Szinte előre hallom, amikor meghívnak: Elviszlek sétálni, de tudd meg, jár nekem ezért legalább egy puszi. “Egy-két kellemetlen tapasztalat után nem is fogadtam el többet semmilyen meghívást. Gyakran enlézem, hogyan viselkednek általában ezek a fiúk: te, aki ugyanúgy dolgozol, mint ők, akinek a fejében ugyanolyan jó és szép gondolatok születnek (mondjuk - !!!), mint az övékben, ki kell, hogy térj előlük az utcán, ha nem akarod, hogy leszólítsanak. Ne feledjék el a fiúk, hogy mi jövendő feleségek, jövendő anyák is vagyunk.
Miért feledkeznek meg erről, mihelyt hárman-négyen összeverődnek az utcán, vagy akár itt a bálban? Mindezek után, nem helyesebb-e, hogy egy fiatal lány inkább egyedül menjen a bálba, mintsem vállalja azt, amit oly rút szóval “lekötelezettségnek” neveznek?” “Igazat adtam Lenuţa B.-nek” teszi hozzá a szerző. “Varrni tanul, rövidesen férjhez megy, családot alapít. (…)” Amit a fiúk viselkedéséről mondott, javarészt aláírjuk, s felhívjuk a fiúk figyelmét: illetlen viselkedésük zárkózottá teszi a lányokat.”
“Két lány táncol egymással. Mi tagadás, legalábbis, fura látvány! Amikor megpihennek, odamegyünk. Egyikük hallgat, sőt hátat is fordít, a másik hajlandó beszélgetni, a nevét is megmondja: Ştefania I. Tizenhét éves, nyolc osztályt végzett, az anyjával lakik, jelenleg nincs állásban, de majd keres valamit, ráér még dolgozni, és így tovább… Miért van egyedül vasárnap? Mert a fiú, akivel jönnöm kellett volna, csúnya! Kategorikus, megfellebbezhetetlen kijelentés. Nem szeretnénk senkit sem megbántani, de ha tárgyilagosak akarunk lenni (!!!) meg kell jegyeznünk, hogy Ştefania I. sem szép: alacsony, tömzsi, szögletes arcú. Maga szerint tehát a külső mindennél fontosabb? No, nem éppen mindennél. De valóban nagyon fontos az, hogy akivel járunk, egy kicsit jóképű is legyen.
Az a fiú, akiről beszéltem, velem egy házban lakik. Gabinak hívják, 23 éves. Persze, köthettem volna újabb ismeretséget akár otthon, akár itt, de valamilyen komolytalan alakkal sem szeretnék összekerülni, aki azt mondja, hogy Dan a neve, pedig valójában Pavelnek hívják, vagy egy bizonyos negyedben lakik, holott pont a város másik felében van a lakása. Mert ez így szokott történni. (…) Nincs kizárva az sem, hogy megfontoltan teszik: ha hamis címet mondanak, nincs mód rá, hogy otthon megtalálja őket az ember, hogy beszéljen a szüleikkel, bepanaszolja őket, ha esetleg úgy alakul a helyzet.”
“G. Nelly szép lány. Ha megkezdődik a tánc, nyilván tülekednek érte a fiúk, ő is egyedül jött a táncestélyre. A kérdésre, miért, azt válaszolja: Mert a vőlegényem féltékeny. Már öt éve ismerjük egymást, tudja, hogy szeretem, hogy komoly lány vagyok, de azt mondja, elviselhetetlen a számára, hogy a szeme láttára mások is udvarolnak nekem.” Később a fiúkról kérdezik, úgy általában. “Nem helyeslem, hogy olyan szigorú megkülönböztetéseket tesznek fiúk és lányok között. Hiszen egymás mellett élünk, együtt dolgozunk a gyárban, együtt utazunk a buszon, együtt szórakozunk.
Miért kellene hát folyton arra gondolnom, hogy jaj, lány vagyok, vigyáznom kell, nehogy többet mosolyogjak, mint illik, nehogy ottfelejtsem a szemem abban a sarokban, mert ott egy fiú van… (…) Tiszteljük egymást, viselkedjünk komolyan egymással, de azt se feledjük, hogy fiatalok vagyunk! Azt akarom ezzel mondani, hogy szeretek táncolni, szórakozni, szép dolgokat vásárolni, csinosan öltözködni, tetszik nekem, ha megtudom, hogy tetszem…ámde nem szeretném, ha mindebből valamelyik fiú arra következtetne, hogy könnyelmű, vagy ki tudja, milyen vagyok.”
Szólj hozzá!