Egy nőt feledni éppen azért nehéz, mert jólesik a ráemlékezés
Egy nőt feledni éppen azért nehéz, mert jólesik a ráemlékezés. (Lope De Vega)
Ma volt nálam. Kávézni jött. Ma nem tudom, mi volt velem. Mindaz, amivel győzködtem és tartottam magam, hogy mára már elmúlt, a sebeket betakartuk és túlléptünk azon, ami volt, külön utakon, összeborult egy pillanat alatt: amikor megöleltük egymást, amikor újra éreztem bőrén azt a kihívó és szenvedélyes illatot, ami fél éve, a legelső pillanatban kísértésbe ejtett, és éreztem szoros ölelésében lüktető szívét.
Kicsi szívét, amitől félév alatt annyi szeretetet kaptam, amennyit csak lehetett. Azonban legutolsó élményem erről a szívről sajnos mégis az volt, hogy megcsalt. Elmúlt minden, csak azt éreztem, hogy kívánom és lehet, jobban mint valaha. Éreztem rajta is, ahogy fejét gyöngéden vállán tartotta, hogy nem csak ez a szoros ölelés az, amit most kíván.
Én mohón szívtam magamba az illatát a válláról, aztán a nyakáról, mígnem selymes orcájára értem. Ekkor felém fordította fejét, ajkaink összeértek, mindketten összerezzentünk, eltűnt már a racionalitás, megfeledkeztünk arról, hogy a kapcsolatot egyszer már eltemettük, elmúlt az, hogy egyáltalán volt valaha köztünk, mi elmúljon. Nem volt más, csak mi ketten egymásnak. A következő pillanatban azt éreztem, hogy ajka lágyan az enyémre simul és csókol. Jólesett, mint még soha, csókolt úgy, mint soha, senki. Csókolóztunk időtlen időt.
Felért mindennel a mai délután. Nem szóltunk egymáshoz. Nem pocsékoltuk az időt beszéddel. Érezni akartuk egymást, érezni akartuk egymás testét, melyhez hónapja már, hogy nem nyúltunk hozzá. Szótlanul, a csendben akartunk a másikból mind többet és többet, a kintről beszűrődő zuhogó esőn kívül csak az elcsattanó csókok és a mohó lélegzetek hallatszottak…
A délután eltelt, rákérdeztem, hogy akkor most mi van velünk, mondta, nem tudja, rég vágyott rá, hogy egy férfi így érjen hozzá. Jó, értettem. Ez annyit jelentett, hogy ki voltam használva. Életemben először esett jól, hogy kihasználtak. Igen. Meglehet én is akartam. Nemcsak meglehet.
2007 Szeptember 10
Azta… annyira szépen fogalmazol… annyira szép lehetett az az esős nap…
Szinte átérezni mindent, ahogy leírtad…
Ex-eink… igen, kírértés… de így van rendjén?! Talán, nem tudom… de azt igen, ha újra érezném Őt, nem érdekelne semmi… hagynám, hogy vezessen az egész lényével…
Koszi:)
Amúgy a rendre rájöttem, az van rendjén, hogy jöjjön egy következő Ő, aki még több, még újabb, s aztán a következő s az azt követő akárhány. Teljesen ellökni egyiket sem tudjuk magunktól, meg idő múltán sem, de mindig az épp aktuális Ő kell legyen a legfontosabb és legtöbb.